„Edward király, angol király. Léptet fakó lován.” Az OKTV-n arra a kérdésre, hogy milyen állat szerepel A walesi bárdokban, beírtam, hogy „a ló”. Csak ez jutott eszembe, ugyanis lázadásból el sem olvastam el a művet.
A tanárnő hatalmasat csalódott, ma már csak mosolygok az emléken. Viszont jól mutatja, mi történik, ha a diák autonómiáját nem veszik figyelembe, akár még a legjobb szándékkal is.
Az olvasás szeretete nem velünk születik, jó esetben kialakul (vagy elveszik).
Az olvasás és kritikus gondolkodásról szóló hosszabb cikkemre érkezett egy visszajelzés, amely felvetette, hogy az olvasás nem feltétlenül erősíti a kritikus gondolkodást, hiszen nem mindenki tud értőn olvasni.
Kellemetlen szembesülés volt számomra, mert az okfejtésemben abból indultam ki, hogy az olvasás természetes. Pedig ez nem egyértelmű, mint ahogy az sem, hogy mindenki értőn olvas.
Az olvasáshoz való viszony sajnos sokszor már korán megsérül.
Pontosítottam a mondandómat:
Nem önmagában az olvasás erősíti a kritikus gondolkodást, hanem az, ha az olvasás élménnyé tud válni.
Ez viszont sokszor az oktatás módján (is) múlik.
A kedvenc irodalomtanárnőm unszolására elmentem OKTV-re, viszont lázadásból nem olvastam el A walesi bárdokat.
Még a legjobb szándékú tanár esetében is becsúszhat hiba, ha a diák autonómiáját nem veszi figyelembe, hiszen a diáknak is kell(ene) a döntés szabadsága. A tanár hamar megbocsátott, de az már egy másik történet.
Az olvasáshoz való viszonyunkat nem egyetlen ember formálja. A családi minta és a szülői hozzáállás legalább annyira meghatározó. A tanárok hatása pedig külön kiemelendő, sőt, ők maguk szerintem sokszor el sem tudják képzelni, mekkora hatással vannak (jó esetben pozitív hatással).
Egy kommentelő belinkelt egy 444-es cikket (arról, hogy a gyerekek már az iskolai kötelező olvasmányok miatt elveszíthetik az olvasás iránti lelkesedésüket. Ez nem meglepő és nagyon szomorú.
Magyar és történelem faktosként én magam sem olvastam el a Kőszívű ember fiait, sőt a Bánk bánt is kihagytam. Egyikre sem vitt rá a lélek, pedig irodalmat szerető gyerek voltam.
A kötelező olvasmányok és az oktatás módszertanának megújítása szerintem (is) régóta időszerű.
Annyi kortárs irodalmi alkotás létezik kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt, amelyek megszerettethetik velük az olvasást és élménnyé alakítják.
Nem azt mondom, hogy a klasszikusokat felejtsük el, de érdemes lenne tudatosabban válogatni közöttük.